Ádám Csillag
Budapest, Páty
filmcsillag.net/
A Facebook, Csillag Ádám /színész, rendező lapján, -a keresővel könnyű megtalálni-, teszem közzé folyamatosan a munkáimat. Ezek filmes eszközökkel készített lenyomatai, a jelen magyar társadalmának, valahol a híradás és a művészet között félúton. Inspirálója, a propagandaszempontok nélküli magyar audiovizuális média teljes hiánya. Természetesen nagyon szűk mezsgye az, amit egy ember, egyedül fel tud vállalni, de igyekszem, az általam elérhető jelenségek és események viszonylag bő keresztmetszetét rögzíteni és közre adni. Kenyeremet 2011. január elsejéig filmrendezőként kerestem, az elképzeléseimet általában egy komplett stáb közreműködésével valósítottam meg. Erre most semmi esély, és mivel, a televíziók döntő többsége a demokráciadöntő kétharmad, a Jobbikkal közel négyötöd kezében van, ezért luxus lenne az, ahogy több mint két évtizeddel ezelőtt 1984 és 88 között, a Bős Nagymarosi Vízlépcsőrendszerre kapcsolatos ügyeket feldolgozva, a vágást csak 1988-ban kezdtem meg, most nagyjából a forgatott anyagot, kvázi a musztert tárom a közönség elé. Nem vagyok operatőr, kisgyerekkorom óta béna a jobb kezem, ezért a képek minősége nem az anyagok erőssége. Amíg azonban mások nem állnak a helyembe, ezzel a kompromisszummal is elfogadható anyagokat készítek, amíg a hatalom hagyja. Kérem, terjesszétek, azért teszem, hogy minél több emberhez eljussanak a cenzúrázatlan információk.




Az ember méltósága


Tervezet
Csillag Ádám filmjeinek vetítéséhez a Budapest Film rt. gondozásában


Csillag Ádám a kortárs magyar dokumentumfilmezés kiemelkedő alakja.
1984-ben fejezte be a Színház és Filmművészeti Egyetemen s azóta lankadatlanul készíti dokumentumfilmjeit – húsz éve dolgozik a pályán.
Gyakorlatilag (nem számítva főiskolai próbálkozásait) már első filmjével – Dunaszaurusz I.-II. – berobbant a közéletbe, s a pályatársak közé. A film - túllépve egy-egy film szokásos hatóerején -- drámai erővel mutatta be a tervezett dunai vízerőmű körüli ökológiai, társadalmi problémákat, a demokratizmust gátló tényezőket és a rendszerváltást megelőző civil kurázsi kialakulását, megjelenését. (1988-ban a kritikusok a legjobb dokumentumfilmnek tartották.)

A drámai erő kifejezés egyáltalán nem túlzás filmjeit emlegetve, hisz alkotó tehetségének egyik fő erőssége a drámai összecsapások (érdekek és szenvedélyek) feszültséggel teli megjelenítése. A Szív utca, a Mostohák, a Megye árvái és még sok más alkotása bizonyítja, hogy különleges képességekkel rendelkezik a kortárs társadalmunk legalapvetőbb problémáinak filmmel történő felfedezéséhez és emberi történetekben való ábrázolásához. De túl ezen: alkotásai a társadalom számkivetettjei, elesettjei iránti elkötelezettségéről is vallanak. Kivált megmutatkozik ez a gyermekek, a fiatalok és a nők jelenkori sorsának megjelenítésében.
Csillag Ádám Balázs Béla díjas és sok más jeles (hazai és külföldi) kitüntetés birtokosa.

Zalán Vince


Csillag Ádám

Balázs Béla Díjas filmrendezõ - producer,
szakmai életrajza

Csillag Ádám 1954-ben született, Budapesten. Apja Csillag Tamás, író, középiskolai tanár 28 éves korában elhunyt. Édesanyja, Korponay Mária magyar tanár. Középiskolai tanulmányait az Apáczai Csere János és a Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. 1975-ben kezdett dolgozni a magyar filmgyártásban. A MAFILM-nél, öt év alatt 14 magyar játékfilm készítésében vett részt rendezőasszisztensként.. Több kiváló magyar rendezõ munkatársa volt, többek között Sándor Pál, Mészáros Márta, Szörény Rezsõ, Bacsó Péter, Rényi Tamás, Szinetár Miklós és mások filmjeiben dolgozott.

1980-84-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, film- és TV rendező szakot végzett, Fábri Zoltán, és Gábor Pál osztályában.
Fontosabb főiskolás filmjei, „Öngyilkosság” – rövid dokumentumfilm, „Táncolj velem” rövidjátékfilm, „Mi szeretnék lenni?” rövidjátékfilm, „In line” rövidjátékfilm.

A diploma átvétele után bekapcsolódott a Balázs Béla Stúdió műhelymunkájába, ahol 1984-1988-ig készítette első dokumentumfilmjét, a revelatív hatású "Dunaszaurusz"t.
Egy szocialista óriás-beruházás várható természet és környezetromboló hatásának bemutatása mellett, feltárja a szocialista állam működésének diktatórikus vonásait, ütköztetve a rendszerváltást megelőző időszak legfontosabb társadalmi megmozdulásait szervező Duna Kör tagjainak tevékenységével. A film a sajtóban, 1985-ben párthatározattal betiltott témát, a Bős – Nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetét követi nyomon, megszólaltatva az elhallgattatott tudósokat, az illegalitásban szervezkedő környezetvédőket. A „Dunaszaurusz”-t elkészültét követően betiltották, a filmszemlén nem kerülhetett versenybe, de egy az országgyűlési képviselők és a nyilvánosság számára rendezett vetítés után amelyen több százan vettek részt, a Parlament Környezetvédelmi Bizottsága sikerrel javasolta a miniszterelnöknek a nagymarosi vízlépcső építésének leállítását. A filmet társadalmi nyomásra és egy per megnyerése után, a Magyar Televízió 1989 tavaszán mutatta be. A film címe állandó jelzőként honosodott meg a hazai és nemzetközi politikai és sajtónyelvben a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megnevezésére.

1986-ban hat hónapig ösztöndíjas Rómában.

1989-től dolgozott a Magyar Televízió több szerkesztősége számára. Kamerájával jelen volt a prágai "Bársonyos Forradalom" eseményein, a csehszlovák kommunista rezsim bukásánál. A mintegy négyórányi történelmi értékű forgatott anyagból készített húsz perces anyagot a Magyar Televízió külpolitikai magazinja a "Panoráma" számára készítette. A műsor számára forgatott Bulgáriában, Szlovákiában és más országokban.
1990-tõl részt vett az MTV Opál produceri irodában indult emberi-jogi, kisebbségi és társadalmi- szociális magazinok kialakításában és fejlesztésében. A két-három rövid dokumentumfilmre épülő műsorok (“Átmenet”, ”Szószóló”) a politikai és társadalmi átalakulás legégetőbb kérdéseit mutatták be.
„Együttélés” címmel portréfilmet forgat Duray Miklósról.

1992-93-ban forgatta " Szív utca" című, két részes filmjét, amely egy budapesti, önkormányzati iskola két éves történetét mutatta be, amely a társadalomban megjelenő régi-új ideológiai harcok áldozatává válik. A film a tolerancia és intolerancia megnyilvánulásait mutatja be, a demokratikus átalakulás nehézségeivel küzdő Magyarországon.

1990-93-ig készítette főleg a Csehszlovákiai, később Szlovákiai Csallóközben a "Dunatorzó" I.-IV c. filmjét, amely a "Dunaszaurusz" folytatása, és azt a folyamatot ábrázolja, amely a Duna eltereléséhez vezet.

1993-ban a kormány felkérésére készítette, "Rekviem a kék Dunáért" című 26 perces angol nyelvű filmjét a nemzetközi közvélemény tájékoztatására, a Duna eltereléséről.

Az 1993-es magyar médiaválság hatására Csillag letiltotta filmjeit a Magyar Televízió képernyőjéről. Ugyanekkor megalapította produkciós vállalkozását, a Csillag és Ádám Film Bt-t.

1993-94-ben saját produkcióban, gyártotta és rendezte a "Polio the Last Word" c.(Utolsó szó a gyermekbénulásról), nemzetközi bemutatásra szánt filmjét. A film a WHO által, a gyermekbénulás ellen meghirdetett világméretű eradikációs /a vírus kiirtásáért folytatott/ programot kívánta támogatni

1995-re készült el a " Gyermekbénulás" I-II. c. magyar nyelvű film a polio járványok magyarországi történetéről.

1996-tól készül a “Gyermekek kereskedelmi szexuális kizsákmányolása Közép - és Kelet Európában” / gyermek prostitúció, gyermek pornográfia és gyermekkereskedelem / című dokumentumfilm előkészítése, forgatása. /nem befejezett, várakozás az EU Daphne program megnyitására/

1997-től az MTV “Aktuális” c. műsorának adásrendezése, rövid dokumentumfilmek készítése az MTV “Háló” és “Théma” című sorozatai részére. „ A Gundel”, „ Régi idők mozisa”, „Tokaj” „Kenyérosztás” stb.

1998- tól az “Expatok Magyarországon I.-II. rész” című film, hosszabb rövidebb ideig Magyarországon élő angol, amerikai állampolgárok viszonya Magyarországgal, véleménye hazánkról.

1999-től a “Prostitúció” c. dokumentumfilm előkészítése és forgatása..
A “Sziget” c. drogellenes tv-film sorozat koncepció kidolgozása,

2000-től “A híd” a Mária Valéria Híd újjáépítése ,
a "IOM, Nőkereskedelem elleni kampány" részeként két rövidfilm : “Úton, útszélen”, “ Az ígéret földjén”
A "Dunai trilógia"- 3. rész, „Hej Dunáról fúj a szél” dokumentumfilm.

2001- Mostohák, dokumentumfilm,
„Családon belüli erőszak elleni kampány” részére dokumentumfilmek előkészítése, előforgatása.


2002 A megye árvái I.-II. rész, dokumentumfilm
Rövid dokumentum anyagok az MTV – „A hét” című műsora számára.„Drogtörvény”, „Jászladány”

2003 „Nincs kegyelem a földi pokolban” dokumentumfilm.
„Expatok Magyarországon” dokumentumfilm, III. rész
„Jászladány” dokumentumfilm szponzorkeresés, forgatás.

2004 „Derékba törve”,„ Kényre-kedvre”, dokumentumfilmek a családon belüli erőszak világából.

2005 „Jászladány” c. dokumentumfilm befejezése.

2006 „A terror tere” dokumentumfilm, „Az asszony verve jó” dok

2008 „Ostrom alatt” I.-II. rész dokumentumfilm

Csillag Ádám díjai:

1986 Kulturális Minisztérium Nívódíja - Mozgássérült gyerekek- Magyar Filmhíradó.
1990 Az Év Dokumentumfilmje, Magyar Film és Televízió Kritikusok Díja– Dunaszaurusz I-II. rész- Balázs Béla Stúdió.
MTV Nívódíj- Bársonyos forradalom- MTV Panoráma.
1993 Legjobb Rendezés Díja, Magyar Filmszemle Dokumentum Kategória, - Szív utca I-II. rész- Fórum Film Alapítvány, MTV Opál
Nagydíj , Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztivál, Sacile, Olaszország, - Rekviem a kék Dunáért - Fórum Film Alapítvány, MTV Opál
1994 Az Év Legjobb Dokumentumfilm Gyártója- MTV Opál
1997 Balázs Béla díj
1998 A Zsűri Különdíja, a Legjobb Koprodukció, Prix Leonardo, International Film Festival, Parma, -Polio- the Last Word- Csillag és Ádám Film Bt.
Bronze Plaque , Columbus International Film & Video Festival, -Polio- the Last Word- Csillag és Ádám Film Bt.
1999 Bronze Plaque Award, National Educational Media Network, USA , -Polio- the Last Word- Csillag és Ádám Film Bt.
2000 Finalist, Freddie Awards-InternationalHealth & Medical Film Competition-Polio- the Last Word- Csillag és Ádám Film Bt.
Award of UNA /United Nations Association/ Film Festival, Stanford University USA -Polio- the Last Word- Csillag és Ádám Film Bt.
2001 Fődíj, Millenniumi Magyar Filmszemle, Dokumentum Kategória –Mostohák- Csillag és Ádám Film Bt., Profilm Kft
2002 Golden Oil Tree , /Arany Olajfa/ Kalamata International Documentary Festival, Görögország. –Mostohák- Csillag és Ádám Film Bt., Profilm Kft


Társadalmi tevékenységek:

Csillag Ádám, a Magyar Film és TV Művészek Szövetsége, Dokumentumfilm Szekció vezetőségének tagja, a Magyar Film és TV Művészek Szövetsége etikai bizottságának, a Duna Kör Elnökségének tagja.

2004.–től, a Színház és Filmművészeti Egyetem DLA hallgatója

Mr. Csillag’s awards:


2002 Golden Olive Tree prize at the Kalamata International Documentary Festival
Mostohák /Stepchildren/ (86 min. Profilm Kft., Csillag es Adam Film )
2001 Grand Prize of the Hungarían Film Festival in the documentary category for Mostohák /Stepchildren/ (86 min. Profilm Kft., Csillag es Adam Film )
1999 The Bronze Apple Award given to "Polio- the Last Word" at the National Educational Media Network USA
Finalist, Freddie Awards-International Health & Medical Film Competition USA
United Nations Assotiation Film Festival, Stanford University
1998 Special Prize for the best cooproduction ,of the Prix Leonardo International Film Festival, Parma, Italy for „Polio The Last Word”

The Bronze Plaque for „Polio The Last Word“ 46th Annual Columbus International Film and Video Festival USA
1997
Béla Balázs Award, from the Minister of Culture, for outstanding lifetime achievement as film director
1993
Grand Prize of the International Environmental Film Festival, Sacile, Italy for „Requiem for the Blue Danube” (26 min. Fórum Film, MTV Opál)
1993
The Hungarian Film Festival’s Best direction prize, documentary category for „Szív utca” /Heart Street/ (2 parts , 185 min. Fórum Film, MTV Opál)
1990
President’s Award of Excellence , Hungarian Television, for the superb coverage of the 1989 Czechoslovakian revolution.
1990
Hungarian Film and Television Critics’ Prize for the Best Documentary of the Year, „Dunasaurus”(2 parts, 180 min.,Studio Béla Balázs)
1985
Award for Excellence of the Minister of Culture, for the short documentary „Handicapped Children”Csillag’s first professional direction ( Hungarian Newsreels)

Recent activity

Advertisement

Contacts

He has no contacts yet.