CÍM: Évtizedeken át a bírói és politikusi bűnszervezetek ellen - Lakásmaffia Pertársaság kontra magyar állam (Per a Fővárosi Bíróságon)

Kovács Gyula, az 1980 óta politikai üldözött hősies, rögtönzött bírósági beszédével. A közismert jogvédőkből és áldozatokból alakult Lakásmaffia Pertársaság a bűnszervezeti magyar állami bűnözés elleni tárgyalására meghívta Molnár F. Árpádot, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztőjét, aki egy operatőrünkkel a Fővárosi Bíróságra ment. A bíró az a Pataki Árpád tanácselnök volt, akire kiemelt társadalmi vonzatú ügyeket szokott vinni. Pataki Árpád ítélt ifj. Hegedűs Lóránt kontra Lendvai Ildikó perben a református Hegedűs javára, és oszlatta fel a Magyar Gárdát, mint egyesületet. A perben Kovács Gyula, a Mecsek Nyugdíjas Klub volt elnöke ékes beszédei mellett több más - a HÍRHÁTTÉR műsoraiban való közszereplései által is - közismert emberjogvédőt, egyben politikai áldozatot is láthatnak és hallhatnak. Így szerepel Tóth Katalin (tkatalin), Tóth János (Turulmisszió), Máté János, Radics Mária, Schönfelder Zoltánné, Sebők István (Magyar Néppárt elnöke), és pl. Zsigai Klára költő.

Vezető Felszólaló:
Kovács Gyula (a Mecsek Nyugdíjas Klub volt elnöke, lakásmaffia-áldozat)

További főbb felszólalók:
Tóth Katalin "tkatalin" (lakásmaffia-áldozat),
Sebők István (a Magyar Néppárt elnöke, lakásmaffia-áldozat),
Máté János (lakásmaffia-áldozat),
Radics Mária,
Pekarekné Szijjártó Teréz

Főoperatőr:
Molnár F. Árpád (a bolygó legfőbb Echelon-Tanúja)

Másodoperatőr:
Musica (zeneszerző, zenetanár)

További Operatőrök:
Nagy Sándor "Naleksz" (Keresztyén, Echelon-Tényfeltáró),
Daria Rubinstein (fotómodell, parapszichológus),
Soós József (keresztyén, Echelon-Tanú)
és mások

Zene:
Steve Jablonsky
Hans Zimmer

Zenei Szerkesztő és Rendezte:
Molnár F. Árpád (keresztény, politikai üldözött, emberjogvédő, tényfeltáró, filmrendező, a Hírháttér Multimédia (HHMM) alapító-főszerkesztője, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)

Felvétel: 2010.11.12., Budapest
Készült: 2010.12.05. és 06., Budapest

A filmben érintettekből
Umar Farouk Abdullmutallab, Allah, Bajnai Gordon (MSZP), George W. Bush USA-elnök, Csorba Róbert és 5 éves fia (Tatárszentgyörgy romák elleni, politikai szervezésű sorozatgyilkosságának két áldozata), Gergényi Péter, Gillyné dr. Malkócs Angéla (Kecskemét főbírója), Gyurcsány Ferenc, Adolf Hitler, Szaddam Husszein, Illés próféta, Júdás apostol, Kádár János (MSZMP KB), Karasz Csaba rendőrkapitány-helyettes, Kassai László rendőrkapitány, Kopasz Zsolt (Kecskemét vezető ügyésze), Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, Kovács Gyula, Kovács Tamás, Jézus Krisztus, Kurimay Tamás, Lévai Anikó, Lomnici Zoltán, Máté János, Molnár László (FKGP), Nagy Sándor, Barack Obama, Orbán Gáspár, Orbán Viktor, Leon Panetta, Pataki Árpád, Pekarekné Szijjártó Teréz, Pintér Sándor, Radics Mária, Rodin, Daria Rubinstein (parapszichológus, fotómodell), Nicolas Sarkozy (Nicholas Sárközy; Szárközi), Sátán, Schönfelder Józsefné, Sebők István (a Magyar Néppárt (MNP) elnöke), Soós József, Sylvester Stallone, Szabadi Béla, Szögi Lajos, Szöőr Anna, Tóth János (Turulmisszió), Tóth Katalin (tkatalin), Veér András (OPNI), Völgyesi Miklós (Legfelsőbb Bíróság, CJB), Zombor Gábor (Fidesz), Zsigai Klára (költő).

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
hirhatter.com

Loading more stuff…

Hmm…it looks like things are taking a while to load. Try again?

Loading videos…