Studiolum Szabadegyetem: A tituláris templomok 1. (A római kereszténység kezdetei 3.)

Studiolum Szabadegyetem: A tituláris templomok 1. (A római kereszténység kezdetei 3.)

Tamas Sajo

Láttuk, hogy Nagy Konstantin a kereszténységet legalizálva infrastruktúrát is adott hozzá, ahogy ő elképzelte: egy sor nagy bazilikát Róma külvárosaiban, szentek sírjai és mártírok katakombái fölött. A római keresztények ezeket el is fogadták zarándokhelyeiknek, de vallási összejöveteleiket, ahogy addig, úgy továbbra is magánlakásokban tartották. Ezekre a lakásokra építették 313 után, amikor már szabad volt, első saját templomaikat, későbbi plébániáikat. Ezek a tituláris templomok, ahol a „tituláris” azt jelenti, hogy az ingatlannak volt „titulusa”, azaz nevesített tulajdonosa. A következő egy-két előadáson a legfontosabb olyan tituláris templomok eredetét és történetét tekintjük át, amelyek többé-kevésbé megőrizték kora középkori állapotukat.


A Studiolum Szabadegyetem Zoom-előadásai nyilvánosak, a [email protected] címen lehet linket kérni rájuk, illetve később meg lehet nézni őket videofelvételről. A költségek (elsősorban könyvek) miatt viszont azt kérem, hogy aki teheti, támogassa őket – az élő előadást és a videót is – „belépődíjjal”, ajánlottan alkalmanként 5 euróval (vagy több alkalomra egyszerre többel) a a https://www.paypal.com/donate?hosted_button_id=MPXPJ5F6D7TG4 linken.

Get started for free

    PricingContact salesWatch demos

24/7 customer support

Our customer support team is available to help 24/7. Enterprise members also receive dedicated account managers and a guaranteed uptime SLA.

© 2026 Vimeo.com, Inc. All rights reserved.

Terms
Privacy
Your Privacy Choices
U.S State Privacy
Copyright
Cookies